Eliot London utcáit járta, és csak mikor hetet ütött az óra, akkor vette észre, hogy már mindent beborít a sötétség és a gázlámpák halvány fénye.
Az egész várost végig nézte, még a legmocskosabb helyekre is bement, de semmi. Fogalma sem volt, hogy hol lehet Elisa, és ezért magát hibáztatta.
’ Mi van, ha miattam megkínozzák, vagy...’- nem merte befejezni a mondatot, inkább úgy döntött, hogy visszamegy a helyre, ahol először látta a lányt.
Olyan gyorsan rohant, hogy nem is törődött az emberekkel, akiknek nekiment.
A Hyde Park most a holdfényben még gyönyörűbbnek tűnt. Eliot nekitámaszkodott az egyik fának, miközben próbált egyenletesen levegőt venni, végig gondolta a lehetőségeit.
Belül óriási sötét űr töltötte meg a lelkét.
’Eszébe jutott az a napsütéses délután, mikor két démont követett. Először nehezen vette őket észre. Az egész napját az üldözésükkel töltötte, abban reménykedve, hogy végül eljuthat a vezérükhöz. Azonban nagyon meglepődött, mikor egy nőt kerestek fel. A házánál kezdték el követni, majd mikor a parkba értek el akarták fogni, de akkor valami történt. Valami, amit Eliot azelőtt még sosem látott. Lélegzett visszafojtva figyelte őket. A lány hírtelen megfordult. A szeme vörösen izzott, és egy láthatatlanul vibráló erőtér jelent meg körülötte, mikor a démonok hozzá értek hamuvá égtek. A fiatal nő, pedig a földre zuhant.’
Eliotot még most is a hideg rázta, mikor erre az emlékre gondolt.
’Hogyan lehet egy ilyen gyönyörű teremtésben ekkora erő...’- gondolatmenetét nem tudta befejezni, mert ekkor eleredt az eső.
A ruha rátapadt a fiú felsőtestére, ezzel még jobban kiemelve annak izmait. Göndör haja aranybarnán izzó szemeibe lógott. A kezét az arca elé emelte, és a földre rogyott. Minden kavargott a fejében, és nem tudta meghatározni, hogy milyen érzés kerítette hatalmába. A szíve elszorult, alig kapott levőt. Ismeretlenek voltak számára ezek az érzések.
London elhagyatott utcái keringtek a szeme előtt. A kihalt sikátorokból a sötétségbe vesző sikolyokat hallott. Látta maga előtt amint Elisa-t kínozzák.
Pár perc elteltével Eliot kitisztult fejjel felállt, és még nagyobb erővel azon volt, hogy megmentse a lányt.
A sokktól gondolkodni sem tudtam, olyan érzésem volt, mintha mindent egy vastag vízréteg mögül figyeltem volna.
- Na mi van hugikám csak nem meglepődtél?- kérdezte gunyoros mosollyal az arcán.
Undor lett hirtelen rajtam, amint végig mértem.
- Hazudik- mondtam megvetéssel a hangomban.
- Ha hazudok akkor, hogy hallhattad a gondolataim?
- Adott valami szert... És, és...- nem tudtam mivel védekezni.
'Lehet, hogy igaza van... nem, az nem lehet.'-ráztam meg a fejem tagadón.
- De, igen. Jobb, ha elhiszed- mosolya még gúnyosabb lett.
- Biztos, hogy hazudik, mert akkor a nénikém befogadta volna a testvérem is.
- Az a nő nem a nagynénink. Sőt semmi köze sincs a családunkhoz- hangja hirtelen lágy lett.
Egy kis késéssel, de megjött az új rész :) Várom a véleményeiteket :D
