A maszk mögött

Sziasztok!
Tudom, hogy mostanában nem voltam valami aktív, de a tizenegyedik részlet már készülőben van. Addig is itt van egy kis olvasnivaló. Remélem tetszeni fog. :) Minden véleményt szívesen elolvasok, úgyhogy hagyj magad után egy hozzászólást, ha lehet.


Az élet sokszor igazságtalan, főleg amíg az ember fiatal.

Az erdő a ködbe, és a sötétségbe rejtőzött. Mindent ellepett az a bizonyos vihar előtti csend.
A közeli kisváros lakói mit sem sejtve aludtak a házaikban. A gyerekek mesevilágról, míg a felnőttek szebb életről álmodtak.
Az állatok mind nyugtalanul mocorogtak.
Az erdő széli ház egyik hálószobájában mégis felgyulladtak a fények.
Anna rémült tekintettel bámult meredten az ablakra. Már napok óta minden éjjel ugyanaz a rémséges arc lebegett csukott szemei előtt.
Fekete haj, világító kék szemek, és egy maszk.
A legérdekesebb mégis az volt, hogy akárhányszor meg akarta érinteni kicsúszott az ujjai közül, akár a levegő.
Tudta, hogy már látta, mégsem emlékezett rá igazán.
Hirtelen valami nagy erővel nekivágódott az ablaknak, mire az beterítette a földet, az ágyat és Annát.
Az izzó kialudt.
Az ajtó mellett egy test feküdt mozdulatlanul. A lány az ijedtségtől mozdulni sem bírt.
Arcán könnyek csorogtak végig, de nem törődött velük. Az ismeretlen lassan felállt, és felé fordult.
Azonnal felismerte, és nem akarta elhinni, hogy rémálmainak tárgya most itt állt előtte.Lassú és megfontolt léptekkel közeledett. Tekintetében mintha szenvedés, és aggodalom tükröződött volna.
Anna most takaróját magához szorította. Abba kapaszkodott, mintha az megtudná védeni bármitől.
A fiú már csak pár lépésre volt tőle.
Az idő mintha megállt volna körülöttük. A holdfény volt az egyetlen, ami bevilágította a szobát. A tompa fényben minden árnyék titkot rejtett.
Anna megfontolt mozdulatokkal lemászott az ágyról. A fekete öltönyt viselő alak egy lépést hátrált, majd kezével a lány karja után nyúlt.
A takaró a földre zuhant.

Tizedik részlet: Emlékek áradata

Emlékek keltek életre a fejemben, csakhogy  nem az én emlékeim voltak, hanem Jack Folet-é.

'Nézd végig az én szememen át újra- hallottam a hangját az elmémben.'
Egy bokor mögött álltam egy kisfiúval. Remegett, és smaragd zöld szemeit elfedték a könnyek.
A csata már a vége felé járhatott, mert a résztvevői egyre nehezebben lendültek neki az újabb támadásoknak, és egyre nehezebben ugrottak félre is.
Mikor a két nő lihegve szétvált, egy szőke hajú kisfiú rohant oda hozzájuk.
- Eliot mondtam, hogy maradj lovas kocsiban!- szidta le a gyereket a szőke hajú.
Nagyon hasonlítottak egymásra, bár a szemük különbözött.
- Szép a fiatok Mary- gúnyolódott a barna hajú.
Vörös ruháján alig látszódtak a vérfoltok. A kezében lévő fegyvert olyan szorosan fogta, hogy az ujjai elfehéredtek.
- Lory, ebből hagyd ki a gyerekem!- intézett egy támadást a nő felé, amely sikeresen meg is vágta annak a vállát. - Inkább adjátok át nekünk a lányt, és akkor békében elmehettek.
- Ezt a lehetőséget inkább kihagynám – és ezzel Mary karjába döfte a tőrt. De mintha az meg se érezte volna, rögtön egy ellentámadással Lory lábába szúrta a pallosát.
Valamivel odébb két férfi is harcolt.
Mikor a fekete hajú támadásba lendülhetett volna, minden újra elsötétült körülöttem.

Jack Folet az ágyam mellett állt, és félmosolyra húzta a száját.
- Most már hiszel nekem?- kérdezte.
- Nem teljesen, van valami amit nem értek- jelentettem ki határozottan.
- És mi lenne az?- húzta fel a szemöldökét.
- Hogy tudtad túlélni annyi éven keresztül, ki segített? Nehogy azt mondd, hogy senki, mert azt nem hinném el.
- A szüleink egyik barátja fogatott be, és nevelt fel, de a nevét még most nem árulnám el.
- És miért is nem?- vettetem felé egy kérdő pillantást.
- Mert még nem bízom benned eléggé. De pár nap, és minden szavam szent lesz számodra- a hideg lassan kúszott végig a gerincemen. Az arcomra mégis nyugodtságot erőltettem.
  Hátat fordított nekem, és mind a ketten néma csendben távoztak. Mikor már a lépteiket sem hallottam, becsuktam a szemem, és éreztem ahogy a könnycseppek hűtik lángoló arcomat.
Az volt a legrosszabb az egészben, hogy a lelkemben ürességet éreztem. Olyan volt, mintha hiányozna az egyik felem.

Kilencedik részlet: Megérzés

- Azokhoz az őrültekhez tartozott, akik megölték a szüleinket!- mondta dühvel és megvetéssel a hangjában.
- Tudod, én tisztán emlékszem arra a napra:
’ Este volt, és a telihold világította meg a parkot. Minden ezüstösen csillogott. Te a harc színtere mellett álltál, és hol a szüleink küzdelmét figyelted, hol azt a gonosz és szívtelen gyereket- dühödt fel ismét.- Én egy bokor takarásában vártam a végkifejletet. Neked is ott kellett volna maradnod velem, de Elisabeth neked mindig is a harc izgalmai jelentették az életet. Nem is tudom hányszor győztél le játék közben, de ez nem is számít... Mikor elmentél azzal a fiúval, addig nekem végig kellett néznem az anyám és az apám halálát- egy pillanatra mintha fájdalom jeleit láttam volna az arcán, mely hamar semmivé lett.- Megkínozták őket!’
- Akkor megfogadtam, hogy együtt bosszút állunk rajtuk.
- Nincs bizonyítékod az állításodra- mosolyodtam el, bízva abban, hogy igazam van.
Hirtelen valami vibráló érzés kerített a hatalmába. Nem tudtam megszólalni, és pánikba estem. A világ elsötétedett körülöttem.
Mikor ismét látni kezdtem, nem akartam hinni a szememnek...

Eliot egy lepukkant kocsma ajtaja előtt várakozott. Elég rozoga épület volt. A hely neve valaha Sárkány barlang lehetett, de az évek során az S betű teljesen lekopott. Így az arra járók a pislákoló fényekben csak annyit olvashattak Árkány barlang.
Pár perc elteltével halk, de mégis határozott léptek közeledtek Eliot felé.
Fekete ruháján a szél hullámokat vert. Sötét haja az arcát simogatta.
Mikor az ajtóhoz ért üdvözlésképpen megölelte a fiút.
A lány mosolyogva lépett hátra egyet.
- Miért hívtál?- érdeklődött, miközben befelé indult.
- Lenne egy feladatom számodra, Irina- mondta halkan, és követte.
Leültek egy asztalhoz, ami a kandalló közelében foglalt helyt.
Az épület tele volt mindenféle lénnyel.
A sarokban három vérfarkas vitatkozott valamin. Mellettük egy pár ült, de a bőrük olyan fehér volt, mint a hó, és valami vörös italt iszogattak. Bár a világítás nem volt a legjobb, mégis tisztán ki lehetett olvasni a tehetetlenséget Eliot aranybarnán csillogó tekintetéből.
- Mi lenne az?- kérdezte Irina felhúzott szemöldökkel.
- Meg kellene találnod valakit...- hajolt közelebb. Arcuk csak pár centire volt egymástól, úgyhogy Eliot inkább hátradőlt a székében.
- És ki lenne az?
- Az nem számít, csak találd meg!- lett hirtelen ingerült, és átadott egy tárgyat a lánynak.- A pénz nem számít.
Az csak bólintott.
Elvette a csillogó tárgyat és ő is hátradőlt.
Néhány percig csak némán ültek, majd a nő megszólalt. Mintha nem e világi lett volna a hangja. A teremben mindenki megdermedt.
Az idő megállt, könyvelte el magában Eliot.

’Egy idézet, egy vers,
Melyet az ég a fejembe vert.

Tudat, és vágy,
Mely égető lánggal várt.

Fájdalmas láz,
Mely körülöttem állt.’

Az emberek újra zsongásba kezdtek körülöttük-
Irina szemében mintha valami gonosz villant volna át, de a fiú ezzel nem törődött. Úgy könyvelte el a dolgot, hogy csak képzelte a dolgot.
- Mit láttál?- kérdezte, és izmai megfeszültek.
- Tudom hol van...- felelte elhaló hangon.
- Akkor mondd meg, ígérem a kétszeresét kapod annak, amit kérsz érte- a remény örvényleni kezdett az ereiben. Olyan érzése volt, mintha újra lélegezni tudna.
Valahol legmélyen egy hang azt súgta neki, hogy valami nincs rendjén, de nem törődött vele. Évek óta ismerte a lányt, tudta, hogy megbízhat benne.
Irina elővett egy papírt, és leírta a címet, majd átadta Eliotnak.
Egy ideig még egymással szemben ültek, hogy ne legyen feltűnő a hirtelen távozásuk.
Előbb a lány távozott, majd ő is követtem pár perc elteltével.
A kocsma ajtaja előtt a fiú egy pénzzel teli zsákocskát adott át, majd hátat fordított neki, és elindult a megadott címre.

Sziasztok!

Szeretnék köszönetet mondani minden olvasónak, hogy eddig kitartottak mellettem, és támogattak. A mai napon meg lett az eredménye, hiszen a blog megkapta az első díját!

Nem tudom elégszer megköszönni a szép szavakat, amiket egy-egy részlet olvasása után mondtatok, és a kitartást míg vártatok az újabb csavarokra és megható részekre.

És köszönöm a díjat a Modern Tündérmese című blog két írójának.

Szabályok:
Megjelölni a blogot, akitől kaptad.
Írni magadról 11 dolgot.
Válaszolni 11 kérdésre.
Elküldeni 11 embernek.

11 dolog:

1: Zöld színű a szemem.
2: Világosbarna a hajam.
3: Imádok olvasni.
4: Kedven íróm Charles Dickens és Cassandra Clare.
5: Hobbiból éneklek és rajzolok.
6: Lassan már egy éve írok.
7: Szeretem az állatokat, van is egy kutyám.
8: Kiskoromban színésznő szerettem volna lenni.
9: Egyik legnagyobb álmom, hogy író lehessek.
10: Nyáron esténként a csillagokat nézem, és gondolkozom...
11: Kedvenc színem a lila.

11 válasz:

1. Mikor kezdtél el blogolni?: Kb. 1 éve.
2. Nézed a Pretty Little Liars-t?: Még nem, de tervezem.
3. Orphan Black-et ismered?: Nem.
4. Alkonyat vagy Vámpírnaplók?: Vámpírnaplók.
5. Olvasod a blogunk? El fogod kezdeni?: Nem, de elfogom kezdeni.
6; Hány blogod van?: Kettő.
7; Melyik a kedvenced?: Ez. :)
8; Mi a kedvenc hobbid?: A rajzolás.
9; Te elítéled a melegeket? Miért/Miért nem?: Nem, hiszen ők is ugyanolyan emberek, mint mi.
10; Kutya vagy macska párti vagy?: Kutya párti.
11; Milyen színű a szobád fala?: Fehér.

11 kérdés:

1. Mikor kezdtél blogolni?
2. Láttad már a Gyűrűk urát?
3. Mi a véleményed róla?
4. Kedvenc színed?
5. Kedvenc énekesed?
6. Mi a kedvenc állatod?
7. Olvasod a blogom?
8. Hova utaznál el legszívesebben?
9. Milyen színű a hajad?
10. Melyik nyelv a kedvence?
11. Ki a kedvenc íród?

11 ember:

1. A mágia fogságában
2. Kis írások
3. my real dream...
4. Rémálmok tengerén
5. Új életmód- jobb jövő
6. Modern Tündérmese

Nyolcadik részlet: Kételyekkel teli szív

Eliot London utcáit járta, és csak mikor hetet ütött az óra, akkor vette észre, hogy már mindent beborít a sötétség és a gázlámpák halvány fénye.
Az egész várost végig nézte, még a legmocskosabb helyekre is bement, de semmi. Fogalma sem volt, hogy hol lehet Elisa, és ezért magát hibáztatta.
’ Mi van, ha miattam megkínozzák, vagy...’- nem merte befejezni a mondatot, inkább úgy döntött, hogy visszamegy a helyre, ahol először látta a lányt.
Olyan gyorsan rohant, hogy nem is törődött az emberekkel, akiknek nekiment.
A Hyde Park most a holdfényben még gyönyörűbbnek tűnt. Eliot nekitámaszkodott az egyik fának, miközben próbált egyenletesen levegőt venni, végig gondolta a lehetőségeit.
Belül óriási sötét űr töltötte meg a lelkét.
’Eszébe jutott az a napsütéses délután, mikor két démont követett. Először nehezen vette őket észre. Az egész napját az üldözésükkel töltötte, abban reménykedve, hogy végül eljuthat a vezérükhöz. Azonban nagyon meglepődött, mikor egy nőt kerestek fel. A házánál kezdték el követni, majd mikor a parkba értek el akarták fogni, de akkor valami történt. Valami, amit Eliot azelőtt még sosem látott. Lélegzett visszafojtva figyelte őket. A lány hírtelen megfordult. A szeme vörösen izzott, és egy láthatatlanul vibráló erőtér jelent meg körülötte, mikor a démonok hozzá értek hamuvá égtek. A fiatal nő, pedig a földre zuhant.’
Eliotot még most is a hideg rázta, mikor erre az emlékre gondolt.
’Hogyan lehet egy ilyen gyönyörű teremtésben ekkora erő...’- gondolatmenetét nem tudta befejezni, mert ekkor eleredt az eső.
A ruha rátapadt a fiú felsőtestére, ezzel még jobban kiemelve annak izmait. Göndör haja aranybarnán izzó szemeibe lógott. A kezét az arca elé emelte, és a földre rogyott. Minden kavargott a fejében, és nem tudta meghatározni, hogy milyen érzés kerítette hatalmába. A szíve elszorult, alig kapott levőt. Ismeretlenek voltak számára ezek az érzések.
London elhagyatott utcái keringtek a szeme előtt. A kihalt sikátorokból a sötétségbe vesző sikolyokat hallott. Látta maga előtt amint Elisa-t kínozzák.
Pár perc elteltével Eliot kitisztult fejjel felállt, és még nagyobb erővel azon volt, hogy megmentse a lányt.

A sokktól gondolkodni sem tudtam, olyan érzésem volt, mintha mindent egy vastag vízréteg mögül figyeltem volna.
- Na mi van hugikám csak nem meglepődtél?- kérdezte gunyoros mosollyal az arcán.
Undor lett hirtelen rajtam, amint végig mértem.
- Hazudik- mondtam megvetéssel a hangomban.
- Ha hazudok akkor, hogy hallhattad a gondolataim?
- Adott valami szert... És, és...- nem tudtam mivel védekezni.
'Lehet, hogy igaza van... nem, az nem lehet.'-ráztam meg a fejem tagadón.
- De, igen. Jobb, ha elhiszed- mosolya még gúnyosabb lett.
- Biztos, hogy hazudik, mert akkor a nénikém befogadta volna a testvérem is.
- Az a nő nem a nagynénink. Sőt semmi köze sincs a családunkhoz- hangja hirtelen lágy lett.

Egy kis késéssel, de megjött az új rész :) Várom a véleményeiteket :D

És átléptük az 1000 látogatót!!!!! :D

Köszönet nyilvánítás!

Három személynek kell köszönetet mondanom, amiért sikerült idáig eljutnom!
Köszönöm a jó tanácsokat Kovács Juliannának ( szeretlek keresztanyu). Zabolai Adriennek is köszönöm, hiszen ő volt az, aki akkor is tartotta bennem a lelket, amikor én már feladtam volna. Köszönet illeti Pataki Noémit is, amiért segített néhány hiba észrevételében.  Továbbá Udvarhelyi Virágnak, hogy biztatott ennek a történetnek a megírásában, és hogy az eddigieket velem együtt izgulta végig. ( bocsánat azoktól, akiket kihagytam, őket majd legközelebb szeretném megemlíteni.)
És természetesem köszönöm minden olvasómnak, hogy kitartóan várakoznak a regény  folytatására.
Őszinte, és hálás köszönettel:

Elisabeth Smith

És itt van egy meglepetés csak nektek!!! Várom a véleményeket és a kritikákat is!!!

Az utcán álltam.
A szél sötét felhőket és esőillatot hozott, és a csillagok már alig voltak láthatók, de a Hold még próbált áttörni a sötét takarón.
Már negyed órája várakoztam a park közepén, és a kezemben lévő papírt újra és újra kinyitottam, hogy ellenőrizzem a tartalmát.

Hyde Park,
23:00 Szombat

J.

Mondjuk az igazat megvallva, húsz perccel korábban érkeztem, mint az utasításban szereplő időpont.
A téli hideg pirosra csípte az arcomat, és barna hajam a párától laza hullámokban omlott a kendővel betakart vállamra.
A gázlámpák fénye hirtelen vibrálni kezdett. A levegő egyre hűvösebb lett, és hűvös szél a csontomig hatolt.
Egyre hangosodó, de egyenletes lépteket hallottam. Körbefordultam, és az egyik ösvényen egy sötét árnyékot pillantottam meg. Ahogy közeledett, egyre élesebben rajzolódtak ki a titokzatos alak vonásai.
Magas, széles vállú kalapos férfi volt.
Azonnal felismertem, mégsem mozdultam a helyemről.
- Virginia?- kérdezte lágy , mégis erőteljes hangon.
- Igen! Ki más lenne az James?- kérdeztem tőle vidáman. Elég sok idő eltelt, amióta utoljára láttam.
Tőlem három lépésnyire állt, és egy fejjel magasodott fölém. Levette korom fekete kalapját, így hagyva, hogy a szél összeborzolja szőke tincseit. A gázlámpák fényében az amúgy aranybarna szemei ébenfeketén csillogtak, miközben tetőtől talpig végigmért. Majd azt kérdezte:
- Mióta állsz itt?
- Nem olyan régen- füllentettem, miközben félmosolyra húztam a számat.- Miért hívtál?
- Kiszabadult!- mondta James, majd egy levegővétel után folytatta.- Te fázol?
- Annyira nem, de ez most nem lényeges!- háborodtam fel, mert megint próbálta elterelni a témát. Soha sem értettem, hogy miért csinálja.- Hogy érted, hogy kiszabadult?
- Eltűnt! Felszívódott! A társaság úgy gondolja, hogy veszélyben vagy.
- Most nem vihetsz vissza! Már majdnem megtaláltam az öcsémet és...- nem tudtam befejezni a mondanivalómat, mert közbevágott.
- Sajnálom- mondta együtt érzően.- , de nem tehetek mást ez a parancs.
- Akkor el kell rángatnod innen, mert önszántamból nem megyek veled!- förmedtem rá.
- Fogd már föl, hogy nem akarom... Nem akarják, hogy bajod essen!
Veszekedés közben észrevettem, hogy már csak egy lépésnyire álltunk egymástól.
Hirtelen azon kezdtem gondolkodni, hogy  a gázlámpák fénye milyen szépen kiemelik az arca vonásait
Világos bőrét aranybarnára színezte a sárga fénysugár, így a tíz évvel ezelőtti önmagára emlékeztetett.
'Eszembe jutott, amikor a fa legtetejére felmászott, csak azért, hogy megszerezze nekem a legszebb almát. Délután volt, és sütött a nap.
Miközben mászott lefelé megcsúszott a lába, és leesett. A karja eltört, de egy szó nélkül odasétált hozzám, és mosolyogva átadta a gyümölcsöt.
Én könnyes szemmel arcon vágtam, és elrohantam.'
Most is ugyanolyan ártatlan arcot vágott, mint akkor.