És átléptük az 1000 látogatót!!!!! :D

Köszönet nyilvánítás!

Három személynek kell köszönetet mondanom, amiért sikerült idáig eljutnom!
Köszönöm a jó tanácsokat Kovács Juliannának ( szeretlek keresztanyu). Zabolai Adriennek is köszönöm, hiszen ő volt az, aki akkor is tartotta bennem a lelket, amikor én már feladtam volna. Köszönet illeti Pataki Noémit is, amiért segített néhány hiba észrevételében.  Továbbá Udvarhelyi Virágnak, hogy biztatott ennek a történetnek a megírásában, és hogy az eddigieket velem együtt izgulta végig. ( bocsánat azoktól, akiket kihagytam, őket majd legközelebb szeretném megemlíteni.)
És természetesem köszönöm minden olvasómnak, hogy kitartóan várakoznak a regény  folytatására.
Őszinte, és hálás köszönettel:

Elisabeth Smith

És itt van egy meglepetés csak nektek!!! Várom a véleményeket és a kritikákat is!!!

Az utcán álltam.
A szél sötét felhőket és esőillatot hozott, és a csillagok már alig voltak láthatók, de a Hold még próbált áttörni a sötét takarón.
Már negyed órája várakoztam a park közepén, és a kezemben lévő papírt újra és újra kinyitottam, hogy ellenőrizzem a tartalmát.

Hyde Park,
23:00 Szombat

J.

Mondjuk az igazat megvallva, húsz perccel korábban érkeztem, mint az utasításban szereplő időpont.
A téli hideg pirosra csípte az arcomat, és barna hajam a párától laza hullámokban omlott a kendővel betakart vállamra.
A gázlámpák fénye hirtelen vibrálni kezdett. A levegő egyre hűvösebb lett, és hűvös szél a csontomig hatolt.
Egyre hangosodó, de egyenletes lépteket hallottam. Körbefordultam, és az egyik ösvényen egy sötét árnyékot pillantottam meg. Ahogy közeledett, egyre élesebben rajzolódtak ki a titokzatos alak vonásai.
Magas, széles vállú kalapos férfi volt.
Azonnal felismertem, mégsem mozdultam a helyemről.
- Virginia?- kérdezte lágy , mégis erőteljes hangon.
- Igen! Ki más lenne az James?- kérdeztem tőle vidáman. Elég sok idő eltelt, amióta utoljára láttam.
Tőlem három lépésnyire állt, és egy fejjel magasodott fölém. Levette korom fekete kalapját, így hagyva, hogy a szél összeborzolja szőke tincseit. A gázlámpák fényében az amúgy aranybarna szemei ébenfeketén csillogtak, miközben tetőtől talpig végigmért. Majd azt kérdezte:
- Mióta állsz itt?
- Nem olyan régen- füllentettem, miközben félmosolyra húztam a számat.- Miért hívtál?
- Kiszabadult!- mondta James, majd egy levegővétel után folytatta.- Te fázol?
- Annyira nem, de ez most nem lényeges!- háborodtam fel, mert megint próbálta elterelni a témát. Soha sem értettem, hogy miért csinálja.- Hogy érted, hogy kiszabadult?
- Eltűnt! Felszívódott! A társaság úgy gondolja, hogy veszélyben vagy.
- Most nem vihetsz vissza! Már majdnem megtaláltam az öcsémet és...- nem tudtam befejezni a mondanivalómat, mert közbevágott.
- Sajnálom- mondta együtt érzően.- , de nem tehetek mást ez a parancs.
- Akkor el kell rángatnod innen, mert önszántamból nem megyek veled!- förmedtem rá.
- Fogd már föl, hogy nem akarom... Nem akarják, hogy bajod essen!
Veszekedés közben észrevettem, hogy már csak egy lépésnyire álltunk egymástól.
Hirtelen azon kezdtem gondolkodni, hogy  a gázlámpák fénye milyen szépen kiemelik az arca vonásait
Világos bőrét aranybarnára színezte a sárga fénysugár, így a tíz évvel ezelőtti önmagára emlékeztetett.
'Eszembe jutott, amikor a fa legtetejére felmászott, csak azért, hogy megszerezze nekem a legszebb almát. Délután volt, és sütött a nap.
Miközben mászott lefelé megcsúszott a lába, és leesett. A karja eltört, de egy szó nélkül odasétált hozzám, és mosolyogva átadta a gyümölcsöt.
Én könnyes szemmel arcon vágtam, és elrohantam.'
Most is ugyanolyan ártatlan arcot vágott, mint akkor.