A maszk mögött

Sziasztok!
Tudom, hogy mostanában nem voltam valami aktív, de a tizenegyedik részlet már készülőben van. Addig is itt van egy kis olvasnivaló. Remélem tetszeni fog. :) Minden véleményt szívesen elolvasok, úgyhogy hagyj magad után egy hozzászólást, ha lehet.


Az élet sokszor igazságtalan, főleg amíg az ember fiatal.

Az erdő a ködbe, és a sötétségbe rejtőzött. Mindent ellepett az a bizonyos vihar előtti csend.
A közeli kisváros lakói mit sem sejtve aludtak a házaikban. A gyerekek mesevilágról, míg a felnőttek szebb életről álmodtak.
Az állatok mind nyugtalanul mocorogtak.
Az erdő széli ház egyik hálószobájában mégis felgyulladtak a fények.
Anna rémült tekintettel bámult meredten az ablakra. Már napok óta minden éjjel ugyanaz a rémséges arc lebegett csukott szemei előtt.
Fekete haj, világító kék szemek, és egy maszk.
A legérdekesebb mégis az volt, hogy akárhányszor meg akarta érinteni kicsúszott az ujjai közül, akár a levegő.
Tudta, hogy már látta, mégsem emlékezett rá igazán.
Hirtelen valami nagy erővel nekivágódott az ablaknak, mire az beterítette a földet, az ágyat és Annát.
Az izzó kialudt.
Az ajtó mellett egy test feküdt mozdulatlanul. A lány az ijedtségtől mozdulni sem bírt.
Arcán könnyek csorogtak végig, de nem törődött velük. Az ismeretlen lassan felállt, és felé fordult.
Azonnal felismerte, és nem akarta elhinni, hogy rémálmainak tárgya most itt állt előtte.Lassú és megfontolt léptekkel közeledett. Tekintetében mintha szenvedés, és aggodalom tükröződött volna.
Anna most takaróját magához szorította. Abba kapaszkodott, mintha az megtudná védeni bármitől.
A fiú már csak pár lépésre volt tőle.
Az idő mintha megállt volna körülöttük. A holdfény volt az egyetlen, ami bevilágította a szobát. A tompa fényben minden árnyék titkot rejtett.
Anna megfontolt mozdulatokkal lemászott az ágyról. A fekete öltönyt viselő alak egy lépést hátrált, majd kezével a lány karja után nyúlt.
A takaró a földre zuhant.

Tizedik részlet: Emlékek áradata

Emlékek keltek életre a fejemben, csakhogy  nem az én emlékeim voltak, hanem Jack Folet-é.

'Nézd végig az én szememen át újra- hallottam a hangját az elmémben.'
Egy bokor mögött álltam egy kisfiúval. Remegett, és smaragd zöld szemeit elfedték a könnyek.
A csata már a vége felé járhatott, mert a résztvevői egyre nehezebben lendültek neki az újabb támadásoknak, és egyre nehezebben ugrottak félre is.
Mikor a két nő lihegve szétvált, egy szőke hajú kisfiú rohant oda hozzájuk.
- Eliot mondtam, hogy maradj lovas kocsiban!- szidta le a gyereket a szőke hajú.
Nagyon hasonlítottak egymásra, bár a szemük különbözött.
- Szép a fiatok Mary- gúnyolódott a barna hajú.
Vörös ruháján alig látszódtak a vérfoltok. A kezében lévő fegyvert olyan szorosan fogta, hogy az ujjai elfehéredtek.
- Lory, ebből hagyd ki a gyerekem!- intézett egy támadást a nő felé, amely sikeresen meg is vágta annak a vállát. - Inkább adjátok át nekünk a lányt, és akkor békében elmehettek.
- Ezt a lehetőséget inkább kihagynám – és ezzel Mary karjába döfte a tőrt. De mintha az meg se érezte volna, rögtön egy ellentámadással Lory lábába szúrta a pallosát.
Valamivel odébb két férfi is harcolt.
Mikor a fekete hajú támadásba lendülhetett volna, minden újra elsötétült körülöttem.

Jack Folet az ágyam mellett állt, és félmosolyra húzta a száját.
- Most már hiszel nekem?- kérdezte.
- Nem teljesen, van valami amit nem értek- jelentettem ki határozottan.
- És mi lenne az?- húzta fel a szemöldökét.
- Hogy tudtad túlélni annyi éven keresztül, ki segített? Nehogy azt mondd, hogy senki, mert azt nem hinném el.
- A szüleink egyik barátja fogatott be, és nevelt fel, de a nevét még most nem árulnám el.
- És miért is nem?- vettetem felé egy kérdő pillantást.
- Mert még nem bízom benned eléggé. De pár nap, és minden szavam szent lesz számodra- a hideg lassan kúszott végig a gerincemen. Az arcomra mégis nyugodtságot erőltettem.
  Hátat fordított nekem, és mind a ketten néma csendben távoztak. Mikor már a lépteiket sem hallottam, becsuktam a szemem, és éreztem ahogy a könnycseppek hűtik lángoló arcomat.
Az volt a legrosszabb az egészben, hogy a lelkemben ürességet éreztem. Olyan volt, mintha hiányozna az egyik felem.